JUAN MABROMATA/AFP/GETTY IMAGES

Nagyon jó viszonyt ápolunk, szeretjük egymást. De nem vagyunk összenőve. A legszebb az egészben, hogy nem is kell, hogy állandóan együtt legyünk, a kipámmal elég, ha ünnepekkor találkozunk, de ha hétköznap futunk össze, akkor is szeretettel köszöntjük egymást.

A kapedli viselése nem háláchá, azaz nincs benne a zsidó törvényekben, a Talmud viszont említést tesz a fej fedéséről. A kapedli vagy akármilyen fejfedő viselete nem több, mint egy szokás a zsidóknál. Igaz, zsinagógába nem engednek be fedetlen fővel, ha elmúltál 13 éves, azaz férfivá értél a vallás szerint, de ez nem a zsidó jog, hanem szokásjog miatt van.

A kapedli és a kipa ugyanazt jelenti. Ahogy a yarmulke szó is. A kipa szó jelentése kupola.
Mások hívják sábeszdeklinek is, teljesen tévesen, mert nem csak sábeszkor hordják. Számomra a sábeszdekli névnem van egy kis antiszemita zöngéje is, de ez lehet, hogy csak az én üldözési mániám. De mint tudjuk, az, hogy valakinek üldözési mániája van, még nem jelenti azt, hogy nem üldözik.

A kippa viselésének több féle magyarázata van. A legelfogadottabb szerint nem más, mint a szabadság jelképe.
A rómaiak rabszolgaságba kényszerítették a zsidókat (egyébként nem csak a zsidókat) és nem engedték, hogy tartójuk előtt, munka közben, meg amúgy általában fejfedőt viseljenek. Fejfedőt csak az "urak" viselhettek, kit érdekelt, hogy a rabszolgák napszúrást kapnak, eláznak, megfáznak. Ezzel is jól lehetett érzékeltetni az alávetettséget és fölérendeltséget.
A rabszolgaság alól való felszabadulás emlékére hordanak a zsidók fejfedőt. Mondhatjuk, hogy fejfedőt hordani lázadás volt akkoriban. Punks not dead. Praktikusan egy elég kis darabot, mert különben elég meleg lenne alatta. Természetesen ezért visel a pápa és ezért viselnek a keresztény vallási elöljárók is valamit a fejükön. A templomba (mármint keresztény templomba) pont azért nem lépünk be fejfedővel, mert ott Isten szolgái vagyunk. 
Itt egyébként felfedezhetünk egy elég nagy különbséget, az amúgy két rokonvallás között. A zsidók nem Örökkévaló szolgájaként tekintenek magukra, míg a kersztények igen. Ez sem több szimpla szokásnál. De azért mégis csak kényelmesebb partnernek lenni, mint szolgának.

Egy másik magyarázat szerint a kipa (és itt nyerhet értelmet a kupola szó jelentése) összeköttetés az Örökkévalóval, azaz összekapcsolja az elménket a legokosabb, legfontosabb, legfelsőbb elmével, így közös elmévé válhatunk. Legalábbis osztozhatunk a tudásban. E megközelítés szerint azért kell fejfedőt hordani, mert a Szentélben a papok is hordtak.

Most, hogy már két magyarázatot is ismerünk a kapedlire le tudom írni, hogy én miért nem hordok állandóan a fejemen valamit, főleg nem lakásban, barátokés ismerősök társaságában.
A második és rövidebb magyarázattal kezdem. Nem érzem szükségét, hogy radarként legyen valami állandóan a fejemen, azért, hogy Istennel folyamatos összeköttetésben legyek. Hiszen mindenképpen folyamatos kapcsolatban állunk. Isten bennem van és körülöttem, folyamatosan mozgásban tart, ezzel is jeleket küld. Tök felesleges lenne ezt egy sapkával megpecsételni. Az én kupolám egy lakásban vagy épületben a plafon, ami megvéd, nem engedi, hogy leégjen a fejem a naptól, megázzak, ha esik az eső. Nem vagyok szolga, itt írok szabadon és nem leszek egy eszmének sem a szolgája, ezt az Örökkévaló pontosan tudja, onnan, hogy ahogy már írtam, folyamatos kapcsolatban vagyunk, nem is létezhetnék másképp. Mi együtt vagyunk. A saját képére teremtett, úgy, ahogy téged kedves olvasó és bármelyik embert. Mind kapcsolatban vagyunk vele folyamatosan.

A szabad ég alatt és idegenek között hordok sapkát, ott nincs ami megvédjen a naptól, esőtől, fagytól és nincs ott a plafonom, ami elfedi a fejem. Az utcán szabad emberként vagyok, így ott, ha úgy tetszik szokásból is hordom a sapkát, de ez is – mint mind, amit követek – saját magam által kialakított tradíció.

Hogy vannak-e kérdések azzal kapcsolatban, amit leírtam, sőt, hogy önmagától ez a gondolkodás felvet-e kérdéseket, akadnak-e benne dilemmák? Hát hogyne! De ez egy fontos része a zsidóságomnak, annak, hogy hogyan gondolkodom magamról, a szokásokról és a szövetéről az egész kultúrának. Hogyan engedem meg magamnak, hogy befolyásoljanak az ősi tradíciók és a saját szokásaim. Megengedem, hogy a hitem folyamatosan alakulóban legyen.

Érdekes módon a kipáimhoz így vagy ezek ellenére nagyon kötődöm. Emlékek a beszerzésük körülményeiről, történetükről és emlékeztetnek a szabadságomra.

A képen nem én szerepelek és nem az én kipámat látjátok. Az én egyes számú kapedlim az egyik legklasszikusabb fekete horgolt típus.

Ebben a posztban szeretnék kicsit írni magamról, a saját megélt zsidóságomról.
Szeretnék kicsit előre szabadkozni, mert még sosem írtam blogot, szeretnék előre elnézést kérni a helyesírási hibákért, a rendszertelenségemért, azért, ha esetleg ez a blog rövid időn belül befulladna, ha felrugnám a blogolási szabályokat. Akkor is elnézést fogok kérni, ha valakit megbántok, bár terveim szerint ez a blog pont nem a bántásról, hanem az elfogadásról fog szólni.
De nem szeretnék bocsánatot kérni a véleményemért, a meggyőződésemért, a hitemért és a létezésemért!
Olvassátok nyitottsággal az írásaimat, szedjétek fel azt ami nektek szimpatikus belőle, vitatkozzatok bátran, de ne agresszívan.
Remélem velem lesztek és ebben örömötöket lelitek!

Lassan középkorú, de ezt nehezen belátó, két gyermekes, vegyes házasságban élő, asszimiliáns magyar liberális zsidó férfi vagyok (ebből a magyar, liberális, zsidó szavak sorrendje bármikor tetszés és értelmezés szerint felcserélhető). Zsidó gyökerű családból származom, szüleim ateisták, de néhány "maistream" zsidó szokást lazán tartó emberek. Nálunk volt minden, Chanuka és Karácsony, Széder és Húsvét, de nem volt brit milah (körülmetélés), Bar Mitzvah (bár ezek még behozhatók, a második talán kicsit kellemesebb), volt viszont ökumenikus esküvő, születtek gyerekek, ahol szintén nem volt se keresztelés, se brit milah, a többit meg majd eldöntik maguk.
Magam már sokkal inkább tartom a tradíciókat, nem ülök otthon és zsinagógában Tórát tanulmányozva szombatonként, de péntekenként meggyújtok két gyertyát vacsora előtt (ha nem felejtem el). Nem hordok kipát, de utcára nem megyek ki fedetlen fővel hosszabb időre (ennek miértjéről majd később egy külön posztban). Jom Kippurkór böjtölök, Hanukakór gyertyát gyújtok (ilyenkor felveszem a kapedlit, teljesen feleslegesen szerintem, elmondom az áldásokat, héberül, bár szeretném magyarul, csak ahhoz kellene egy általam elfogadható fordítás, erről is később). Tartunk Szédert, bár annak egy sajátosan ugrálós és felgyorsított változatát. Szukkotkok elmegyünk valami jó kis fesztiválra, a Purim rendszerint kimarad, Rosh Hasanakor meg boldog új évet kívánunk.
Röviden így állnak össze az én szokásaim, amik lassan saját tradíciókká válnak. Hozzáteszem, nagy szerencsémre feleségem ezekben támogat és a keresztény ünnepeket is sajátos módon tartjuk (ahogy már egyébként a többség is).

A magyar zsidó egyházakat nehezen fogadom el. Azaz elfogadom mindet, természetesen a neológ (erős fenntartásokkal konzervativizmusa miatt) és a reform vagy progresszív (fenntartásokkal) áll hozzám legközelebb, de sajnos egyik sem úgy az enyém, ahogy azt én szeretném. Az ortodox, lubavicsi, status quo, és más konzervatív egyházak pedig olyan messze vannak tőlem felfogásban, mint Makó Jeruzsálemtől.
Viszont vannak rabbik akiket nagyon tisztelek és közel is állnak hozzám, de ilyen mondjuk lelkészből is akad egy pár.

Talán első posztnak ennyi elég, a többi posztból (ha még lesz, hahaha), akkor úgyis jobban megismertek.
Addig is igyatok egy pálinkát erre a blogra (legyen kóser, mert finom, de legalább ne disznóból, mert az nem finom) és mondjátok, hogy L'Chaim, azaz Az Életre!